9
„Lépj ki a komfortzónádból“: gyakran halljuk ezt a mondatot -
de mit is jelent ez a kilépés?
Azok számára, akik Ward Mária követőinek tartják magukat, ez többet
jelent, mint néhány szokás feladása vagy az üzletekben általában vásárolt
márkák megváltoztatása.
Kényelmi zónánk elhagyása – Ward Mária karizmájából kiindulva, aki
Európát járta, hogy szolgálja nővéreit/társnőit, és akit a korabeli egyházi
hierarchia kihívásként értelmezett, ezért bebörtönzött – mindenképpen
sokkal többet jelent.
A komfortzónából való kilépés számunkra, akik Ward Mária követőinek
tartjuk magunkat, azt jelenti, hogy az igazságosság útjára lépünk, tudva,
hogy ezzel kényelmetlenné válunk környezetünkben. Nem kapunk többé
vállveregetést és tapsot, talán zavaróak leszünk. Hiszen felemeljük a
hangunkat, elítéljük a becstelenséget, képmutatást és igazságtalanságot, és
változást követelünk azoktól, akik így tesznek. De mindenekelőtt azt jelenti,
hogy feladjuk egyéni előnyeinket a kollektív jó és a kiváltságok igazságos
elosztása érdekében, minden területen és helyen, ahol mozgunk, mint
például a család, a munkatársak, a szomszédság, az iskola stb.
Ward Mária követői számára a komfortzónából való kilépés nem csak azt
jelenti, hogy az igazságról beszélünk, hanem azt is, hogy példát mutatunk
az igazságosság terén. Legyen életünk szerves része, mint Ward Mária
„baráti körének” tagjai, most és az elkövetkező években is, hogy
közösségünk és társadalmunk életében mindinkább az igazságosság
érvényesüljön.
Továbbra is igazságosságot követelhetünk vezetőinktől. Mindezek a
követelések azonban hatástalanok maradnak, ha nem vagyunk képesek
minden apró cselekedetünkben és kapcsolatunkban igazságosságot élni, és
azt a mindennapi élet legkisebb megnyilvánulásaiban is megvalósítani. „Az
igazság keresőjének és az igazságosság teremtőjének lenni” tudatos és
elszánt mindennapi hozzáállás.
Az igazság keresése és az
igazságosság megteremtése
5. nap
jan 27.
Eva Rodriguez-Diaz, munkatárs és társnő, Kanada
10
A migránsok, menekültek és hajléktalanok közt végzett munkám során
megtanultam, hogy az igazságosság a legapróbb részletekben is
megvalósulhat és érvényesülhet.
Ha tehát elgondolkodom azon, mit kívánok magamnak a munkámmal
kapcsolatban tíz év múlva, akkor azt szeretném, ha már nem lenne rá
szükség. Nem kellene már azokért küzdenünk, akik kirekesztettek, hanem
azért, hogy jogaikat tiszteletben tartsák és velük tisztességesen bánjanak. A
szükséges egyenlőtlenségek megszűnnek, mert 2035-re megtanultunk jobb
és igazságosabb emberként élni.
Kérdések a reflexióhoz:
Hol van az a pont, ahol nem csak beszélnem kell, hanem inkább az
igazságosság példaképévé válnom?
Minek kellene történnie a világban, hogy 2035-re a munkám
feleslegessé váljon?
