Ez az ötven festmény, amely „Ward Mária festett életrajza”-ként ismeretes, az alapítónő lelki útját mutatja be. Egyenként 142 x 105 cm nagyságúak, és a németországi Augsburgban vannak kiállítva, a „Mary Ward Hall”-ban.
Eredetükről nagyon kevés információ maradt ránk. A legvalószínűbb az, hogy különböző művészek festették őket, akik Flandria és Tirol környékén éltek, valamint, hogy a 17. század második felében keletkezhettek. Írásbeli bizonyítékunk van arra, hogy 1680 és 1717 között Münchenben helyezték el őket, de az rejtély, hogy hogyan jutottak el Augsburgba.
Ward Mária első társai olyan figyelemre méltó részletességgel mesélték el élete történetét, mintha festmény lett volna – ebből jöhetett a kezdeményezés a képek megrendelésére. Leírni kockázatos lett volna az alapítónő életét, mivel akkoriban az Egyház ellenezte az intézetet. Egy festménysorozattal mondani el a történetet, – még ha nem is teljesen, de – lecsökkentette az egyházi cenzúra kockázatát. Voltak olyan idők is, amikor a helyi püspök elrendelte a képek eltávolítását az augsburgi rendház falairól. A második világháború alatt elvitték és elrejtették őket, – így élték túl a rendház pusztulását.
A korábban készült festmények magasabb művészi értékkel bírnak, mint a későbbiek. Ezek Ward Mária korai éveit mutatják be, elhívatását és az intézet megalapítását. A később festett képek közt sok a nem különösebben nagy művészi értékű, de ezek is mély lelki tapasztalatokat hordoznak magukban, amiket nem az írott forrásokból, hanem saját belső élményeikből tettek hozzájuk az alkotók.
A festményeken lévő feliratok németül íródtak, és a legvalószínűbb az, hogy a 17. század végén kerültek rájuk, a sorozat befejezése után.
Copyright ‘Painted Life’ Pictures. Mary Ward Spirituality Centre, Augsburg. Photo Tanner, Nesselwang, Germany