Ez év januárjában különleges év kezdődött Ward Mária követőinek életében. A Congregatio Jesu szerzetesrend alapítónőjének 400 évvel ezelőtt volt egy fontos látomása, amely által megfogalmazódott a közösség identitása, karizmája. Három nővért: Knáb Judit tartományfőnöknőt, Kaszap Viktória tartományfőnök helyettest és Ticz Zsuzsannát, Budapest Belvárosi rendház házfőnökét arra kértük, hogy osszák meg személyes tapasztalatukat arról, mit is jelent az „igaz lélek látomása” a mindennapjaikban.

Ward Mária levele Roger Lee jezsuita atyának

1615. november 1.

Ez az állapot számomra tisztának és tökéletesnek tűnik, amely ebben az életben is elérhető és feltétlenül szükséges azoknak, akik az Intézet feladatait méltó módon akarják teljesíteni. Sohasem olvastam olyasmiről, amit ezzel összehasonlíthatnék. Nem hasonlít azoknak a szenteknek az állapotához, akiknek tökéletessége főként az Istennel való egyesülésben van, mely őket teljesen kiemeli önmagukból. A különbség nyilvánvaló volt, mégis úgy éreztem, hogy inkább vágyom erre az állapotra, mint a szentek különleges kegyelmeire.

Ennek az állapotnak a tökéletessége abban áll (amennyire ki tudom fejezni), hogy páratlan módon szabad minden földi dologhoz való ragaszkodástól, sőt még attól is, amitől valamely ragaszkodás kialakul. Ezzel párosul az igyekezet és készség minden jóra. Eközben felfedeztem azt a szabadságot, amely azt jelenti, hogy egy ilyen lélek képes mindent Istenre vonatkoztatni, azaz mindent benne látni és érte tenni… Úgy tűnt, hogy valamit megértettem, de a lélek, amelyet láttam, sokkal szebb volt annál, hogysem ki tudnám azt fejezni.

Akkor az a gondolatom támadt, és ez még mindig él a lelkemben, hogy ősszüleink a paradicsomban, a bűnbeesés előtt, ilyen állapotban voltak. Úgy tűnt, és ez a reménység még mindig él bennem, hogy Isten azért mutatta meg nekem, mert meghív erre az állapotra és a kegyelmet is meg fogja adni hozzá, hogy legalább bizonyos fokban elérjem. Az igazság szó, a régebbi korok emberei, akiket igaznak neveztek; az igazságban és ártatlanságban végbevitt tettek; valamint hogy olyannak mutatjuk magunkat, amilyenek vagyunk, és olyanok vagyunk, amilyennek mutatjuk magunkat: ezekre gyakran gondolok azóta, és örömömet lelem benne…

Ebből az alkalomból arra a gondolatra jutottam, hogy a mieink életmódja talán a világ végezetéig folytatódni fog, mert ez az ember eredeti, azaz bűn előtti állapotára vezethető vissza.

Benne minden erény láncként összekapcsolódni látszott.
Teljesen szabad volt minden földi dologtól, Istennel egyesült,
ezért eljutott a tökéletes lelki szabadságra, az igazságosságra,
és képessé vált mindarra, amit a közösségi élet kívánt.

„Ennek az állapotnak a tökéletessége abban áll, hogy teljesen és páratlan módon szabad minden földi dologhoz
való ragaszkodástól. Ezzel párosul az igyekezet és készség minden jóra. Eközben felfedeztem azt a
szabadságot, amely azt jelenti, hogy egy ilyen lélek mindent Istenre vonatkoztat…

Az igaz lélek műve, hogy olyannak mutatjuk magunkat, amilyenek valóban vagyunk, és
olyanok vagyunk, amilyennek mutatjuk magunkat.”

Azok az emberek, akik szentek, akik egységben és harmóniában vannak önmagukkal, és akik otthon vannak
Istennél, azok lesznek képesek másokat üdvösségre vezetni. Ezért az „igaz lélek” üzenete tulajdonképpen nem az
egyes erényekről szól – mint egyes szálakról –, hanem az egész szövetről, és egy belső állapotról, amelyet
Mária három szóval próbált megmagyarázni:

IGAZSÁG, ŐSZINTESÉG, SZABADSÁG.