Szülői nagyböjti lelki nap Egerben |
Az idei szülői lelki napot az egyik legszebb Mária ünnepen, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén tartottuk. Tizennyolc szülő és mi nővérek jöttünk össze, hogy Hofher József jezsuita atya vezetésével az önismeret útján, egymáson keresztül mélyebben megtapasztaljuk az Isten jelenlétét. Először Ábrahám útját jártuk, akinek Isten új országot és hazát adott. Így megélhette az első alapszükségletének betöltését: tartozom valahová. Majd megkapta új nevét, ahogyan mi is új nevet kapunk Istentől, azt a nevet, mely a küldetésünk, amiért erre a földre születtünk. Szeretetben, szabadságban és értékességünk megtapasztalásában indulunk útnak: „Te vagy az én szeretett fiam/lányom, benned telik kedvem.” (Mk 1,11) Istennel és a másik emberrel való kapcsolatunk által egyre közelebb jutunk önmagunkhoz. Utunk során szembesülünk ürességünkkel, bűneinkkel és sebzettségünkkel. Ahogyan a második előadásban Péter apostol példájából is láthattuk (csodálatos halfogás, Jézus megtagadása). Ez kihívást jelent, mely elindíthat a megtérés, kiengesztelődés útján. Egységet teremt, ráébreszt, hogy Isten erejére, kegyelmére hagyatkozhatunk. Ezeket a meglátásokat tovább mélyítették a kiscsoportos beszélgetések és a szentmise liturgiája: mindnyájan, külön-külön a kehelybe helyeztük mindazt, amihez Isten erejét, segítségét kértük. Az életünkben csak az lesz átváltoztatva, amit Istennek odaadunk. Ezt bátran megtehetjük, hiszen Ő, aki emberré lett értünk, közénk jött és mindenben kísértést szenvedett, ismer és szeret minket. Mindenkinek köszönjük az egymást gazdagító együttlétet, a kiscsoportos megosztások őszinteségét. Külön köszönettel tartozunk Hofher József atyának, hogy elkísért minket utunknak ezen a szakaszán. Irányt mutatott a nagyböjt hátralévő napjaira, hogy szívünket átadva Istennek megtapasztaljuk életünkben, szolgálatainkban a feltámadt Krisztus erejét. Papp Éva Bernadett CJ
|