| Dobovai beszámoló |
|
Az egészségügyi bázison napi 60-150 betegellátás történt, de előfordult, hogy 250 fő kért segítséget, ami a táborba érkezők számától függött. Főleg felső-légúti, végtagsérülés, gyógyszerhiány miatti betegségek, cukorbetegség, emésztőrendszeri, lázas meghűléses és szívbetegségből fakadó problémákkal keresték fel a bázist a betegek. A betegség súlyosságától függően átlagosan napi 2-3 alkalommal hívtunk mentőt, akiket a közeli presevoi kórházba szállítottak gyógykezelésre. A magyarországi Karitász által létesített és működtetett bázis nemzetközivé nőtte ki magát: a gyógyítást elsősorban hazai önkéntes orvosok, de svájci, német, svéd, iráni, szomáliai, kanadai, holland, szlovéniai és szlovák orvosok is segítették. Egy szíriai menekültként érkező orvos is besegített az ellátásba, és hazánkban tanuló szaudi és afgán medikusok is részt vettek a munkában. Ebben a menekülttáborban a migránsok maximum 4-6 órát tartózkodnak. Igazából inkább regisztráló pontnak nevezném. Ide Horvátország felől vonattal hozták a menekülteket. A vasútállomásról csuklós buszokkal szállították őket a táborba. (kb. 1 km) Miután leszálltak a buszról rögtön kaptak hideg élelmiszercsomagot (tej, halkonzerv, zsemle, víz) majd sorban álltak kordonok között a regisztrációhoz. Először mindenkinek átvizsgálták a csomagját, mindenkit megmotoztak, majd mielőtt a regisztrációs sátorba mentek volna a családok tagjait összevárták. A regisztráció családonként történt. Legtöbbször bemondás alapján vették fel az adatokat, fényképet készítettek és végül adtak nekik erről egy dokumentumot. Voltak akiktől ujjlenyomatot is vettek. Regisztráció után egy nagy, több száz embert befogadó alul faburkolatú sátorba kerültek, ahol pokrócokat leterítve pihenhettek és toi- toi wc-re tudtak elmenni. A sátorban kb. 15°C volt. A nagy sátrakban a vöröskereszt önkéntesei és más segítők próbálták felmérni, kinek milyen ruhára, cipőre, pelenkára stb. van szüksége és adtak nekik. Ha valaki orvosi ellátásra szorult, akkor elhozták őket a orvosi sátorba. Egyedül nem közlekedhettek a tábor területén. Innen pár óra múlva tovább is utaztak: vagy távolsági buszokra szálltak, vagy újra a vasútállomásra vitték őket. Az elszállításkor egyesével állították sorba őket, csak kisebb csoportokban jöhettek ki a sátorból, a távolsági buszokra semmit nem vihettek fel, mindent be kellett tenni alulra. Mindenkinek jutott ülőhely. A vonatosokat viszont tömött buszon vitték ki a vasútállomásra. Nyomasztó volt ez az elszállítás. (Nagyon sokszor éjszaka sötétben zajlott)
Az orvosi sátorban, egy vagy két orvos dolgozott, voltak ápolók is és olyan önkéntesek, mint mi. Igazából szinte mindenki csinált mindent, ami nem orvosi feladat volt. Az orvosi sátor több részből állt. Az első fűtetlen, de zárt rész. Ez volt az első váró. Itt kaptak meleg teát, ha kellett ruhát, cipőt stb. A második egy már fűtött váró volt, itt már tisztába lehetett tenni egy kisbabát és le is tudott feküdni egy ember. Ebből nyílt a rendelő. A rendelőn átjutva volt egy olyan rész, ahol a számítógép, nyomtató volt, de itt is volt két ember lefektetésére hely. Ide akkor került beteg, ha valamiért (pl. infúzió) hosszabb időt vett igénybe a vizsgálat, kezelés. De itt, ha nem volt beteg, mi is le tudtunk pihenni. Innen nyílt a szolgálatban lévők pihenő helye négy ággyal, itt tudtunk étkezni. Itt már hűvös volt. S ebből nyílt még a raktár. A mi sátrunkat levegő tartotta, így rendszeresen fújni kellett bele levegőt, ha hűlt odakint az idő. Előfordult hogy összeroskadt, de a bent alvók nem ébredtek fel. Milyen feladatokat végeztünk: • rendelő tisztántartása (seprés felmosás) • minden beteg után az ágy fertőtlenítése • beteg adatainak felvétele • narancs csomagolás • megfelelőruha keresése, osztása, beteg kisérése a táboron belül • beteg fogadása (teával) • adatok rögzítése számítógépen • ami hiányzik, annak beszerzése a vöröskereszttől • sátor fűtése, pumpálása (férfiak) • gyereksarok kialakítása, lufi fújás
Amikor megérkezett egy csoport menekült az első feladatunk az volt, hogy amíg sorban állnak, sapkát, sálat, kabátot adjunk azokra a gyerekekre, akiknek nem volt. Ha láttunk beteget szóltunk neki, hogy regisztráció után jöjjön hozzánk, vagy figyeltünk és értük mentünk. Ha valaki bejött az orvosi sátorba, leültettük, meleg teával kínáltuk, felvettük az adatait, amíg várakozott. Ezt úgy kell elképzelni, hogy megkérdeztük a nevét, abból leírtuk, amit mi értettünk, azaz itt nem a pontosság volt a lényeg. Aztán, ha volt idő megkérdeztük mi a panasza. Ha pici gyerekkel érkezett, felajánlottuk, hogy tegye tisztába, öltöztesse át. A gyerekkel játszottunk, amíg várakoztak. Orvosi vizsgálat után mindenki kapott egy zacskó narancsot, (amit egy orvos testvérpár hozott saját pénzből minden nap), gyógyszert és megfelelő ruházatot. Miután ez megtörtént vissza kellett kísérni abba a sátorba, ahol a családját hagyta. Nagyon kellett figyelni, hogy ki honnan jött, ki kísérte stb. A legtöbb esetben megfázás, bokarándulás, fogfájás, hasfájás, hányinger fordult elő. Ezekre mindig kaptak gyógyszert. Infúziót is tudtak adni az orvosok, de ha indult a transzport, akkor nem várhatták meg, hogy az egész lefolyjon. Ha komolyabb baja volt, akkor elvitték őket a közeli kórházba – ha hajlandók voltak elmenni. Ezt nem mindenki vállalta. Megfigyeltem, hogy komolyabb eseteknél mindig hívtak tolmácsot és részletesen elmagyarázták nekik a helyzetet, a következményeket, a kockázatokat.
Naponta változó volt mennyi embert hoznak, de napi 1000-1500 biztos megfordult a táborban. Érdekes volt, hogy a legtöbb csoport éjszaka jött. Este 8, 9 között érkeztek és hajnali ötig már el is vitték őket. De azért voltak nappali transzportok is. Miután kiürítették a tábort, következett a táborfertőtlenítés, takarítás. A sátor éjjel nappal működött, így beosztottuk magunkat. A műszakok reggel nyolctól esete nyolcig, illetve este nyolctól reggel nyolcig tartottak. Ez persze nem jelentette azt, hogy közben ne lehessen lepihenni, ha éppen üres volt a tábor. Pihenésre lehetőség nyílt a sátorban, de a plébánia melletti közösségi házban is. Fürödni a plébánián tudtunk, ha a plébános otthon volt. A plébánia 5 perc sétára volt a tábortól. Enni a táborban kaptunk naponta kétszer meleg ételt, meg amit mi vittünk magunkkal vagy valaki hozott. Ami az orvosi sátorban volt, abból mindenki ehetett igénye szerint. Fontos volt a rendszeres kézfertőtlenítés, és a gumikesztyű, maszk viselése. Én az éjszakai műszakhoz tartoztam, mert a statisztikát reggel kellett elküldeni. Mint ahogy írtam, mindenki részt vett mindenben, így én se csak regisztráltam. Megtapasztaltam, hogy kevés nyelvtudással is sok mindent meg lehet oldani, de azt is, hogy jobb nyelvtudással még jobban tudtam volna segíteni bizonyos helyzetekben. Nagyon élveztem ezt a szolgálatot. Öröm és hála van bennem, hogy részt vehettem benne. Szívesen mennék máskor is, akár hosszabb időre is.
Szilvay Jerne CJ |
Az Egri Karitász szervezésében november végén hatan utaztunk ki Dobovába a horvát-szlovén határon lévő menekülttáborba négy napra. 
Minden vizsgálatot számítógépre kellett vinni és naponta beküldeni (statisztikához). Ezt ebben a négy napban én végeztem, ami elég érdekes volt, mert bizonyos írásokat nehéz volt elolvasni. Meg kellett állapítani, milyen nyelven írták s amelyik nem angolul volt, azt átfordítani angolra. (Az egyik segítő csak németül tudott, ezért ő németül töltötte ki, de egyszer valaki szlovénul!)