Veni Sancte az Egri Ward Mária Iskolában |
Egri iskolánk tanévnyitó Veni Sancte szentmiséjét augusztus 31-én délután tartottuk a Bazilikában. Az iskola több mint 450 diákja, köztük 38 első osztályos gyűlt össze, szüleik, rokonaik társaságában, hogy Isten áldását kérjék a most kezdődő tanévre. Az ünnepség az új iskolazászló megáldása vette kezdetét. A szentmisét Czibere Zsolt atya mutatta be, prédikációjában kitért arra, mennyire fontos egymás segítése és szolgálata a szeretet jegyében. Az idei tanév mottója: „Igyekezet és készség minden jóra!” (Ward Mária) Nyitrai Katalin igazgatónő beszédben is hangsúlyos volt ez a gondolat. Nem föltétlenül nagy dolgokra kell gondolnunk, az apró lépések, jótettek is előbbre visznek az úton, segítenek saját magunk és mások testi-lelki fejlődésében. Knáb Judit CJ tartományfőnöknő mellett a Prisca nővér és Cecília nővér, római Generalátus két asszisztense is részt vett a szentmisén. Judit nővér beszédében elmondta, hogy az idei tanév a Szolgálat éve, ennek jegyében igyekezzünk észrevenni, ha valaki szükséget szenved, rászoruló, és segítsünk neki. Szeretettel szolgáljuk egymást, így törekedve a jóra! |