Kaszap Viktória CJ nővér és a Congregatio Jesu (Angolkisasszonyok) szerztesrendje

Megjelent: Regina Krónika, 2015. május 3.

1. Hogyan kötődsz (kötődtél) a Regina Mundi Egyházközséghez? Részt vettél-e gyermekként vagy fiatalként az itteni hitéletben?
1990-ben kezdtem el szentmisére járni a RM templomba. Megtérésem gyökerei kötnek ehhez a gyönyörű templomhoz. Középiskolásként minden reggel jártam misére. A templom csendje, meghittsége, a Mária szobor hiteles szépsége tanítottak arra, hogyan kell megszólítani Istent.Varga István atya és Földi István atya celebrálták akkoriban a liturgiákat, általuk értettem meg lépésről-lépésre, hogy mit is jelent az Eucharisztiában való részvétel. Emlékszem Domonkos atya édesanyjára, minden reggel mellette ültem és nagyon meghatott imádságos jelenléte.A RM közösségéhez igazából nem tartoztam, hiszen kollégista lévén minden hétvégén hazajártam szülőfalumba, az esti programokba sem tudtam bekapcsolódni.

2. Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba először szerzetesrenddel? Legelőször melyiket ismerted meg?
1992-ben, amikor visszatért az Angolkisasszonyok egy kis közössége a városba és megalakult a házuk a templom és az iskola között, feltűnő volt a jelenlétük a reggeli miséken. Nagyon mély benyomást tett rám Apolka nővér korát meghazudtoló fürgesége, Matild nővér békéje és nyugodtsága, Teréz nővér szorgalma és Edit nővér sugárzó, karizmatikus egyénisége. Edit nővér alakított egy hittan csoportot, annak lettem oszlopos tagja és nagyon hamar azt éreztem, hogy amikor velük vagyok, otthon vagyok. Nem csak a rendház kedves kis berendezése, a közösségi terem, a nagy beszélgetéseink, az együtt töltött idő hatott rám ennyire, hanem az is, hogy minden porcikájukkal azon voltak, hogy a körülöttük lévő embereknek jobb legyen. Még imádság alatt is ajtót nyitottak annak, aki csengetett, felvették a telefont, ha valakinek lelki segítségre volt szüksége, hajléktalanokat etettek, aztán visszatértek az imádsághoz.Nem tudtam, hogy szerzetese akarok lenni, egészen addig, amíg velük találkoztam. Utána pedig már semmi másra nem tudtam gondolni és más rend szóba sem jöhetett.

3. Hogyan készültél fel a szerzetességre / papságra?
Edit nővér segített nekem legtöbbet szellemileg és lelkileg is. Rengeteg kérdésem volt a rám váró életformával kapcsolatban, hiszen alig voltam 20 éves, amikor 1995 nyarán beköltöztem a veszprémi rendházba és elkezdtem a jelöltidő első szakaszát. Mindig azt mondta nekem, hogy legyen nagyon szabad a belépési döntésnél, semmire sem kötelez ez az év, amit velük töltök.Sokat segítettem Apolka nővérnek is a sekrestyében, így sokakkal kapcsolatba kerültem a „Reginások” közül. Addigra már Tóth Gyula atya volt a plébános, szinte egyszerre érkeztünk a közösségbe. A nővérek mindennapjait látva, együtt dolgozva, imádkozva, ügyet intézve velük, beleláthattam mindenbe, ami meggyőzött engem arról, hogy a szerzetesség teljesen élhető és kibontakozásra alkalmas életforma. A felsőörsi kertben sokat dolgoztam együtt Matild nővérrel és emlékszem minden déli harangszónál abbahagytuk a kapálást és elmondtuk az „Úrangyala” imádságot. Apolka nővérrel takarítottuk, díszítettük a templomot, loholtunk a piacra virágért, sütöttünk, főztünk. Teréz nővérnek mindig gyűjtöt

tünk valamit, hogy a kárpátaljai útjára hasznos dolgokat tudjon

magával vinni. Edit nővér pedig tanított, tapasztalni engedett, bíztatott tanulásban, autóvezetésben, az emberekkel való kapcsolatteremtést szorgalmazta. Mire a noviciátust megkezdtem a következő évben, azt hiszem mindenre felkészítettek, amire csak tudtak.

4. Miért ehhez a rendhez akartál tartozni, amelynek tagja lettél? Mi a rendnek fő jellemzője, ki alapította, hogyan mutatnád be azok számára, akik nem ismerik?
Rendünk alapítónője Ward Mária (1585-1645) angol hithű katolikus nemesi család első gyermekeként látta meg a napvilágot, s a katolikusokat véresen üldöző anglikanizmus megerősödésének éveiben nőtt fel. Máriában már fiatal korában felébredt a vágy a szerzetesi élet után. Mivel ekkor már egyetlen kolostor sem működött hazájában, szülei férjhez akarták őt adni. Ő mindaddig kitartott belső indíttatásában, míg végül családja is elfogadta döntését. 1606-ban elhagyta Angliát és a flandriai St. Omerben belépett egy klarissza zárdába. Az ott töltött 9-10 hónap alatt bebizonyosodott, hogy ez a típusú szerzetesi élet nem neki való. Londonba hajózott, és minden lehetséges eszközt megragadva igyekezett a környezetében élő emberekben a katolikus hitet megőrizni, elmélyíteni. Habár nem látta tisztán, miként lehetne szerzetesnő, szívében mindvégig tudta, érezte, hogy Isten útján jár, életén áldás van. Ez abban mutatkozott meg, hogy hitelessége más fiatal nemes hölgyeket is vonzott. Velük tért vissza 1610 körül St. Omerbe, ahol angol lányok nevelésére vállalkoztak. Megbizonyosodott arról, hogy Isten olyan új szerzetesi közösség alapítására hívja, amelynek tagjai átadják magukat Istennek, és szabadok az emberek üdvösségének szolgálatára. Az 1611-es év végén Mária belső hang útján megértette, hogy közösségét milyen módon építse fel: „Vedd a Társaságét…” (Tudniillik a Jézus Társasága Rendalkotmányát).Nők számára apostoli rend alapítása az akkori időkben forradalmi kezdeményezés volt. A női szerzetek férfirendek irányítása alatt szigorú elzártságban (klauzúrában) elsősorban saját lelkük üdvözítésén és tökéletesítésén fáradoztak. Ward Mária a jezsuita rend alapszabályait akarta átvenni nőkre alkalmazva, saját legfelsőbb elöljáróval, klauzúra nélkül, szabad mozgási lehetőséggel az emberek üdvének munkálására. A fiatal közösség St. Omerben, Lüttichben, Kölnben, Trierben, Rómában, Nápolyban, Perugiában, Münchenben, Pozsonyban, Prágában és Bécsben iskolákat alapított fiatal lányok tanítására, nevelésére. Ward Mária háromszor ment Rómába, hogy rendje számára a pápa jóváhagyását elnyerje. Személyes találkozásuk után bízvást remélhette, hogy ez sikerül, de művének újszerűsége sok ellenfelet szerzett neki. A szentatya által kinevezett bíborosi testület előtt bátran védelmezte ügyét, de életében nem nyerte el az óhajtott jóváhagyást. Sőt, a bíborosok nyomásának engedve VIII. Orbán pápa 1631-ben feloszlatta a meglevő házakat, és őt eretnekség gyanúja miatt fogságba vetette. Az inkvizíciós vizsgálat ugyan felmentette, de a szerzetesrend csak a II. Vatikáni Zsinat után, 1978-ban nyert pápai jóváhagyást. Ward Mária alávetette magát az egyház ítéletének és haláláig rendületlenül hitt abban, hogy Isten a maga idejében diadalra viszi ügyét. Rendünk története Magyarországon is nagyon izgalmasan alakult. A nővéreket első ízben Pázmány Péter hívta Pozsonyba 1627-ben. Később, 1770-ben Mária Terézia a Budai Várba telepítette le őket. 1787-ben II. József rendeletére költöztek Pestre, a Lipót (ma Váci) utcába. Itt azonnal elemi iskolát nyitottak bejáró és bentlakó gyermekek számára. Az 1948. júniusában bekövetkezett államosításig az elemi iskolától a polgári iskolai tanárképző főiskoláig (ebből csak 2 volt az országban) nyolcféle iskolatípusa működött Pesten. Ezen kívül Budán, Egerben, Veszprémben, Kecskeméten, Nyíregyházán és Klotildligeten (Piliscsaba) is voltak iskolák. E városok legtöbbjében ma is működnek rendházaink és iskoláink.

A legvonzóbb számomra WM autentikus nőiessége, amit az egyházon belül képvisel. Pontosan tudja, hogy hol a helye.Ward Mária egyéniségét, őszinte Isten keresését, áttetsző, félelem nélküli viselkedését az „Igaz lélek” látomása foglalja legjobban össze.(szabadság, igazság, őszinteség- részleteket keresni)Tette azt, amiről meggyőződött, változtatott azon, amit nem tartott jó döntésnek, hiteles formának: eljött azokból a kolostorokból, ahol nem találta a helyét. Mert rendet alapítani, de nem a saját maga jóléte miatt, hanem azért, mert lettek olyan követői, akikkel együtt akart „másokért élő ember” lenni. Annyira szerette az egyházát, hogy a rosszindulatú főpapok viselkedése ellenére is engedelmes maradt a pápának és a saját lelkiismeretének is. Úgy halt meg, hogy a rendjét feloszlatták, de mégis hitte, hogy ha a közösségének van küldetése, akkor a nővérek folytatják az életművét. A nővérek elég rendesen beleolvadtak az egyház elvárásaiba, habitust hordtak, zárdában éltek, tanítottak tisztességgel, de inkább gazdag lányokat. Mégis vitték tovább Ward Mária hagyományát, az ignáci lelkiségi gyökereket és ebből az átadott, „titkos” hagyományból, ami Ward Mária lelke. Ebből kinőhetett a CJ, a rend, ami Jézus nevét viseli, akinek a nővérei járhatnak civilben, minden területen dolgozva az egyházban, társadalomban, ahol szükség van rájuk. Olyan missziót teljesíthetnek, amely „bátor prófétaként arra hívja őket, hogy elmenjenek a peremen élőkhöz, a nőkhöz, akiknek nincsen emberük”. Különleges történet a miénk, mert olyan, mintha WM alapítása a mai napig tartana. WM arra hív minket, hogy mindig merjünk változni, a kor kihívásainak megfelelően úgy, hogy az értékrendünk átadható formába kerüljön és mindenkit elérjen, akit csak tud. Küldetésünk:A küldetésnyilatkozatunkban igyekeztünk megfogalmazni mindazt, amit ma fontosnak és lényegesnek tartunk az iskolai nevelési formák között és azt, ami megkülönbözteti a CJ iskolákat a többi iskolától. Látványos azonban, hogy az eltérést megint csak a személyi különbözőség adja. Habár nagyon nehezen finanszírozható a kis tanuló-létszámmal működő intézmény, fontosnak tartjuk, hogy ne fejlődjünk mamut iskolává, hanem annyi diák legyen az intézményben, hogy őket egyesével is ismerjük. Ismerjük a tanulmányi előmenetelük mellett a családjukat, a problémáikat, örömeiket és mellettük álljunk szaktanárként, osztályfőnökként, ha kell vezetőként. Ugyanezt tapasztalják meg a kollégák: tanárok és minden munkatárs, hogy a Ward iskola nem egy „gyár”, hanem egy humán intézmény, ahol a személyes sorsok alakulása, az egyesek kibontakozás ugyanannyira fontos, mint a közösség épülése. Az egyén és a közösség érvényesülésének egyensúlyát kell megtalálnunk, és ezt meg is kell tanítanunk. A végső cél a „másokért élő ember” kinevelése.Elkezdtünk dolgozni egy specializált pedagógia megfogalmazásán, amelyet majd WM pedagógiájának nevezhetünk, egy nemzetközi munkacsoport összehívását tervezem, ha letettünk alapokat egy pedagógiai szakember segítségével. Addig a jezsuita nevelés alapjait tartjuk érvényesnek iskoláinkban. Amíg volt lány-iskolánk, az adott egy speciális lehetőséget arra, hogy megkülönböztessük iskolánk nevelési elveit, de a koedukáció mára teljesen felülírta ezeket a próbálkozásokat. Négy évszázaddal ezelőtt, az első Ward Mária iskolák elterjedésének idején a leányoktatás egyetlen lehetséges formája a hagyományos tanmenetet követő zárdai nevelés volt, amelynek keretében olvasást és betűvetést, házimunkákat (varrást és házvezetést), zenét és vallási ismereteket tanultak a lányok. Ward Mária ezen felül valami újat vezetett be. A hagyományos tanmenetet kiegészítette képzőművészettel és színjátszással, klasszikus irodalommal és modern nyelvekkel. Nővér elődeink már 400 éve felismerték, hogy a diákok akkor tudnak teljesen egész emberré, integráns személyiséggé válni, akkor tudnak átalakulni Krisztus képmására, ha tudatosan felépített tanmenet alapján oktatják őket, a „minden dologban megtalálni Istent” programjának jegyében.

5. Hogyan él egy szerzetes, hogy telik egy napja / egy hete?
Erre a kérdésre nem könnyű válaszolni nekem, egy apostoli rend tagjának. Minden a küldetésnek van alárendelve és az embereknek, akiknek szükségük van rám. A „tevékenyen szemlélődni” életprogram érvényesül a napjaimban.Majdnem minden napom más. A reggelekre ügyelek nagyon, hogy ne hektikusan kezdjem a napot, hanem csendben, felkészülve a találkozásokra, a munkára. Aztán ha bemegyek az irodába vagy tárgyalás kezdődik vagy egy határidős munkám van, akkor arra kezdek koncentrálni. Arra figyelek még tudatosan, hogy napközben egy fél órára bemenjek a kápolnába meditálni, de ezeknek a csendes perceknek sem lehet fix ideje. Ha tehetem, este elmegyek valamelyik rendtársammal szentmisére. Amikor együtt vagyunk itthon este, akkor elmondjuk a Vesperást.Próbálunk törekedni arra, hogy együtt étkezzünk, de ez legtöbbször ebédnél sikerül.Este, ha tehetjük, együtt megnézzük valamelyik híradót, legalább heti kétszer igyekszünk mozogni: tornára menni, futni vagy sétálni egy nagyot.A vasárnapot közösségi napként tartjuk magunknak szabadon, együtt megyünk szentmisére, együtt főzünk, közös szentségimádást tartunk, ebéd után hosszabb megosztást tartunk a heti eseményekről, megtervezzük a következő hetet, lelki dolgokról beszélgetünk. Alkalmanként megnézünk együtt egy jó filmet.

6. Milyen feladatokat látsz el a renden belül? Van-e kapcsolatod világiakkal?
Jelenleg tartományfőnök helyettes vagyok, a tartományfőnöki irodát vezetem. Felelős vagyok a budapesti iskolánkért, mint rendi összekötő, mert nővér már nem tanít ebben az intézményünkben. Szinte csak világi munkatársaim vannak. Rendtársaim közül Ticz Zsuzsa nővérrel, mint pesti házfőnök és a tartományi tanácsadói testület tagja, ill. Knáb Judit nővér tartományfőnöknővel élek egy közösségben, dolgozom együtt szorosabban.A tartományfőnöki irodai munka veszi el legtöbb időmet, itt zajlik a tartományi stratégia kialakítása, ide tartoznak a pénzügyek, építkezések, minden intézményünket érintő ügy.Feladatom a rendi kommunikáció, cikkeket írok, külső fórumokon képviselem a rendet, levelezek, interjút adok, kéréseket teljesítek, amelyekkel rendünket megkeresik, üzleti ügyekben tárgyalok.Az iskola mellett létrejött lelkes wardos szülők kérésére egy Ward Mária Baráti kör, ennek is tagja, szervezője vagyok. Gyakran hívnak lelkigyakorlatok kísérésére, iskoláinkba és más iskolákba is, lelki kísérésre is járnak hozzám hol többen, hol kevesebben, de folyamatosan.

7. Tartod-e a kapcsolatot a régi barátokkal vagy a Regina Mundihoz tartozókkal, veszprémiekkel?
Természetesen maradtak veszprémi kapcsolataim, igyekszünk sokat menni a rendházba és találkozni, beszélgetni mindenkivel, aki hozzánk kötődik. Sok kapcsolatot „megörököltünk” Edit nővértől és Apolka nővértől. Nagyon szép „testvéri” kapcsolataink maradtak hátra. Többen minket is meglátogatnak Budapesten, telefonon, e-mailben tudunk kommunikálni. A Szilágy Iskolával is van kapcsolatunk, egy-egy alkalommal lelki napra is meghívtak minket, aminek ha tudunk nagyon szívesen eleget is teszünk.

8. Mit tanácsolnál azoknak, akikben ébredezik a hivatás?
Nehezen képzelem el, hogy valakinek otthon ülve kipattan a fejéből, hogy szerzetes lesz. De ha mégis így kezdődik, akkor olvasson a rendekről és menjen el személyesen találkozni a képviselőikkel, töltsön nálunk néhány napot, egy hétvégét. Ezek után érezni foga, hogy melyik számára a megfelelő közösség. Szerintem az is fontos, hogy ne habozzon évekig dönteni, menjen el egy jó lelkigyakorlatra, beszéljen Istennel, tartson csendet, válasszon egy hiteles kísérőt maga mellé és induljon el a választott úton. Ha pedig már ismer olyan szerzeteseket, akikkel szeret együtt lenni, esetleg van személyes tapasztalata együttműködésről, akkor töltsön velük több időt, vállaljon náluk önkéntes munkát és figyelje magában a belső megmozdulásokat. Ha „lángol” a szíve a közös programoktól, otthon érzi magát az imaformájukban, a tevékenységükben, akkor megérkezett. Ha ez nem jelentkezik, akkor beszéljen egy lelki emberrel arról, amit tapasztalt, mert lehet, hogy egy másik lelkiséget kell keresnie, ha nem szűnik a hivatásvágya.